Sajtóközlemény a projekt Zárásról

A Novák és Társai Kft. telephelyfejlesztési projektje sikeresen lezárult, a projektzáró rendezvény alkalmával átadták a kibővített iroda- és raktárépületet.

A Novák és Társai Kft. 2017 folyamán 24,92 millió Ft értékű vissza nem térítendő támogatást nyert el a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból. Az 52,94 millió forint összegű költségvetésből iroda-, és raktárépületi kapacitásfejlesztést és térkövezést valósítottak meg, melynek 47,08%-át tette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium által nyújtott támogatás.

A beruházás 2017 októberében kezdődött a cég gyömrői telephelyén (Péteri út 119/35.), mely jelenleg már a vállalkozás székhelyeként működik.

Közbeszerzési eljárás eredményeként a kivitelezési munkálatokat a Kőrös Házépítő Kft. végezte.

Az év elején befejeződött projekt záró rendezvényét 2019. február 11-én tartották, melynek keretében helyszíni bejárásra is sor került.

Novák Tamás ügyvezető beszédében kiemelte, a Novák és Társai Kft. alapvető célja, hogy egy 3 ütemből álló beruházás keretében komplex iroda- és raktárcsarnok kialakításával nagyobb piaci részesedést szerezzen a légi és tengeri szállítások előfutásainak területén. Megállapítást nyert, hogy a reptér közelében hiány van a „független” raktározási szolgáltatást nyújtó cégekből. A cég ezt a piaci rést tervezi betölteni a raktár felépítéséve, amivel új szolgáltatást, raktározást és csomagolást vezet be portfóliójába. Jelen projektben az építési munkálatok második ütemét, azaz 209 m2 irodarész, további 59 m2 raktár felépítését valósították meg. 2000 m2 felület térkövezésével megteremtették a telephelyen belüli közlekedés feltételeit és a szükséges számú parkolót is megépítették.

A rendezvény résztvevői megtekintették a korszerű irodahelyiségeket, melyek biztosítják a megfelelő környezetet az irodai munkavégzéshez és az ügyfélfogadáshoz. A komplex akadálymentesítés keretében akadálymentes parkolóhelyet létesítettek, valamint az ügyfélforgalmat lebonyolító helyiségek is akadálymentesített módon kerültek kialakításra.

A beruházás társadalmi-gazdasági hatásaival elősegíti a területi kiegyenlítődést, a megye versenyképességének javítását is, miután a fejlesztés eredményeként 3 új munkahely került kialakításra.